TAI CHI ÉS CHI KUNG

Nehéz néhány mondatban elmondani, mi a Tai Chi és a Chi Kung.

Lehetne beszélni több száz éves kínai hagyományokról, filozófiáról, energiáról, egészségmegőrzésről, harcművészetről. Mindegyik igaz lenne, és valahogy mégsem mondaná el azt, ami miatt érdemes gyakorolni. Én legalábbis nem ezek miatt maradtam benne.

Az elején az ember többnyire mozdulatokat lát. Lassan mozgó embereket, különös testtartásokat, egy formagyakorlatot, amit meg kell jegyezni. Megpróbálja utánozni, amit az oktató mutat, közben igyekszik észben tartani, merre fordul a láb, mit csinál a kéz, hová kerül a testsúly, és lehetőleg nem nekimenni annak, aki mellette gyakorol.

Aztán telik az idő, és kiderül, hogy valami egészen más történik.

Tai Chi és Chi Kung – együtt

A köztudatban a Tai Chi és a Chi Kung gyakran két külön dologként jelenik meg. Az én gyakorlásomban soha nem váltak igazán szét. Van egy egyszerű mondás, ami talán segít megérteni a kapcsolatukat: a Chi Kunggal gyűjtjük a Chit, a Tai Chival keringetjük.

Kezdetben ez jó kapaszkodó. A Chi Kung gyakorlatokban megtanulunk figyelni a testre, a légzésre, a belső folyamatokra, és lassan elkezdünk érzékelni valamit abból is, amit a kínai hagyomány Chinek nevez. A Tai Chi formáiban ugyanezt már folyamatos változásban, súlyáthelyezésekben, lépésekben és egymásba áramló mozdulatokban gyakoroljuk.

Aztán, ahogy az ember egyre tovább gyakorol, ez a szép felosztás is elkezd összekuszálódni. Mert a Chi Kungban is megjelenik az áramlás, és a Tai Chi gyakorlása közben sem csak keringetjük, hanem építjük és rendezzük is a Chit. Egy idő után már nehéz megmondani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Talán nem is kell. 

Kétféle kapun lépünk be, de ugyanannak a működésnek egyre mélyebb rétegeit tanuljuk érzékelni és használni.

Először a test

A test nagyon őszinte. Megmutatja, hol feszítünk akkor is, amikor azt hisszük, hogy lazák vagyunk. Hol akarunk erőből megoldani valamit. Hol veszítjük el az egyensúlyt. Hol kapkodunk. Hol akarjuk előre tudni a következő mozdulatot ahelyett, hogy abban lennénk, amit éppen csinálunk.

Eleinte mindezt könnyű egyszerű technikai problémának tekinteni. Aztán egyszer csak feltűnik, hogy mintha máshol is ugyanezt csinálnánk. Én például meglehetősen sokáig próbáltam gondolkodással megoldani azt, amire az edzőm következetesen azt mondta: Ne gondolkodj. Ne állj ellen. Lazíts. Egy folyamatmérnöknek ennél idegesítőbb instrukciót egyébként nehéz adni. :)

Mégis újra és újra kiderült, hogy igaza van. Nem azért, mert a gondolkodással baj lenne. Hanem mert nem mindent lehet ugyanazzal az eszközzel megoldani. Van, amit meg kell érteni. Van, amit be kell gyakorolni. És van, amit egy idő után egyszerűen hagyni kell megtörténni.

Test, szellem és lélek

Számomra ezért a Tai Chi és a Chi Kung soha nem pusztán testgyakorlás volt.  A kínai hagyomány az ember különböző minőségeit nem egymástól elszigetelt részekként szemléli. Test, energia, figyelem, tudat és belső állapot folyamatosan hatnak egymásra. A Zöld Jáde Stúdióban egyszerűbben beszélünk erről:

Test - Szellem - Lélek.

Nem azért, mert három külön dolgot szeretnénk fejleszteni. Éppen ellenkezőleg. Azért gyakorlunk, hogy lassan újra észrevegyük: soha nem is voltak igazán külön.

A test állapota hat arra, hogyan gondolkodunk. A gondolataink megjelennek a testünkben. A figyelmünk megváltoztatja a mozdulatot. A belső állapotunk pedig ott van abban is, ahogyan állunk, lépünk, lélegzünk vagy éppen reagálunk valamire. Ezt lehet könyvekből érteni. A gyakorlásban viszont egyszer csak megtapasztaljuk. A kettő nem ugyanaz.

És mitől lesz ebből több, mint egy mozgásóra?

Talán semmitől. Ha valaki eljön, mozog egy jót, közben egy órára leteszi a napját, és utána jobban érzi magát a testében, már annak is van értéke. Nem kell minden mozdulat mögött az univerzum titkait keresni.

A Tai Chi egyik nagy tanítása számomra éppen az, hogy nem kell folyton valami rendkívülinek történnie. Gyakorolni kell. Újra. Aztán újra.

Lesz olyan nap, amikor könnyű. Lesz, amikor semmi nem áll össze. Néha azt érzed, végre érted. A következő alkalommal pedig kiderül, hogy mégsem. Idővel azonban történik valami. Nem feltétlenül látványosan.

Egyszer csak másképp állsz. Másképp mozdulsz. Hamarabb észreveszed, hogy megfeszültél. Kevésbé ijedsz meg attól, ha valami elsőre nem sikerül. Már ismered azt a pontot, amikor az új még szétesett, a régi pedig már nem működik.

A tested megtanul valamit, amit később az életed más helyzeteiben is felismerhetsz. Nem azért, mert a Tai Chi varázslat. Hanem mert te ugyanaz az ember vagy a gyakorlótérben, aki utána hazamegy.

A 21. században

Nem egy kínai hegy tetején élünk. Dolgozunk. Bevásárolunk. Gyereket nevelünk. Határidőink vannak. Telefonunk van. Néha kialvatlanok vagyunk, néha túl sok minden történik egyszerre, és valószínűleg egyikünk sem fog napi nyolc órát egy kolostor udvarán gyakorolni.

Nem is ez a cél.

Engem az érdekel, hogyan tud egy több száz éves gyakorlási hagyomány élővé válni abban az életben, amelyet valóban élünk.

• Mit jelent a lazítás annak, aki egész nap egy számítógép előtt ül?
• Mit jelent a középpont megtartása akkor, amikor körülöttünk éppen minden mozog?
• Mit jelent nem ellenállni úgy, hogy közben nem válunk passzívvá?
• Mit jelent jelen lenni egyetlen mozdulatban – és vajon észrevesszük-e később, amikor az életünkben sem vagyunk jelen?

Ezekre nincsenek hárommondatos válaszaim. Van helyettük gyakorlás.

Neked való?

Ehhez nem kell különlegesnek lenned. Nem kell hajlékonynak lenned. Nem kell sportosnak lenned. Nem kell értened a kínai filozófiához, és semmilyen különleges spirituális meggyőződésre nincs szükséged.

Elég, ha kíváncsi vagy.

A többit lassan tanuljuk. Mozdulatról mozdulatra. Néha könnyedén, néha ügyetlenül, néha nevetve azon, hogy a saját kezünk és lábunk láthatóan nem ugyanarra az edzésre érkezett. Ez is a gyakorlás része.

Talán éppen ez benne a legemberibb. Nem kell készen érkezni.

Azért érkezünk, hogy gyakoroljunk.