Testszeretet szerintem
Aktuálisabb, mint valaha. Egyszer már írtam ebben a témában, most ezt elevenítem fel.
A héten megint többekkel erről a kérdésről beszéltünk. A test támogatásáról. Én pedig csak hallgattam, hogy ki, hogyan, hányféleképpen bombázza a testét támogató jelleggel (én is). Ilyen kezelés, olyan kezelés, masszázs, hangtálazás, étrend, diéta, vitaminok, mindenféle edzések (néha túlzásba vitt), gyógyteák és még hosszan sorolhatnám. Ezt erre, azt arra. Örültem és sírtam. Örültem, mert legalább foglalkoznak magukkal és igen kell a támogatás. Sírtam, mert annyiféle módszerrel, annyiféleképpen bombázzák egyszerre a saját testüket, támogatásból, hogy nem csodálkoznék, ha holisztikusan szemlélve ezek a módszerek összeakadnának, szerencsétlen teste pedig a nagy támogatásban fáradna ki.
A testszeretetre van gyakorlat, én sokat dolgoztam-dolgozom vele. Szerintem nagyon hatékony, nemcsak a fizikai testre hat, hanem az önismeretre is. Azonban először csak azt gondoljuk végig mi történik? Elvárjuk a testünktől, hogy szolgáljon és együtt működjön velünk, miközben szídjuk és kritizáljuk, bántjuk, sokszor extrém terhelésnek tesszük ki. Támogatjuk, de miért? Mert úgy gondoljuk önmagában arra van szüksége, úgy ahogy van, valami nem jó. Te szívesen működnél együtt valakivel, aki csak kritizálni tud és így bánik veled? Csodálkozol, hogy néha vagy folyamatosan ellened fordul?
Gondold végig mi mindent csinált már együtt Veled, mi mindent bírt ki érted, miattad és hány helyre vitt el. Micsoda tapasztalásokon vagytok együtt túl, mi mindent kibírtatok együtt. Ha nem lenne tested, te sem lennél, nem tudnál tapasztalni, szeretni, ölelni, a csók ízét megkóstolni. Rajta keresztül, általa tapasztalsz és élsz, érzékelsz. Igen, rossz dolgokat is. Yin és yang elve itt is működik. A tested viseli és tükrözi élettörténeted.
Mondok erre egy példát, sajátot: Van pocakom (bár egyre kisebb). Régebben mindig undorral szemléltem, hogy hiába fogytam le bármennyire, hiába csinálok 300 hasprést naponta, van egy kis rész, ami lóg, lebuggyan. Tudjátok miért? Mert császármetszésem volt és átvágták a hasizmaim. Így forrt össze. Ezért változtattam a hozzáállásomon. Mostanában így nézek rá: csodának látom és szeretem. Így szólok hozzá este miközben fürdök és a tusfürdőt simogatom szét a hasamon (vagy a testápolót utána): "Hordtad magadban a gyermekem, megtartottad, ölelted. Nyúltál, amikor hely kellett, aztán összevagdostak, összevarrtak és végül visszahúzódtál, amennyire tőled tellett. Tűrőd a random étkezési szokásaim miatti nehézségeket is. Hálás vagyok, hogy együttműködsz velem és viseled élettörténetem, örömeim és fájdalmaim nyomát."
És ez csak egy testrész, például a lábaimat esténként nemcsak rutinmód kenem be krémmel, hanem megsimogatom és azt mondom: "Köszönöm, hogy mindenhova elvittél és el fogsz vinni, ahová menni szeretnék és hogy a mai napon is együttműködtél velem." Ha éppen fáj, akkor is simogatom, megértem a fájdalmát, hiszen annyit gyötröm, ráadásul a súlyomat is tartania kell, ami nem kevés. Megsimogatom és megköszönöm, hogy mindennap segít edzeni, hiszen tudom, hogy ez jót tesz a lábamnak is.
Gondolj bele, hogy mennyire hálás lenne a testedért mondjuk egy mozgássérült. Ha úgy tudna szaladni, vagy éppen sántikálni, mint Te? Lehet még egy bokafájdalomnak is örülne, ha érezné a bokáját, vagy lenne lába. (Ez kicsit erős kép és sarkítás, de gondolj csak bele és igen azt is tudom, hogy mindenkinek a maga baja fáj a legjobban és ez rendben is van így.) Igen, kérdezheted, hogy mi a helyzet a mozgásszervi fogyatékosokkal. Hidd el, közülük sokan boldogabbak és szabadabb életet élnek, mint azok, akik az egészséges testük formája, tökéletlenségei miatt szoronganak. A karma törvényét se feledjük: olyan testünk van, ami a tanulásunkhoz és tapasztalásunkhoz szükséges. A betegségeink, tökéletlenségeink (amit mi annak hiszünk) pedig tükrök.
A bántalmazottaknál, az erőszakon átesett áldozatoknál sokszor, sőt az esetek többségében testképzavar alakul ki. Többször a testüket okolják azért, mert bántották őket. (Amit teljesen megértek, ez is egy traumaválasz, amiből szakember segítségével ki lehet jönni, szóval ez nem kritika, hanem tényleírás.) Valójában azonban nem a teste az oka a bántalmazásnak. A teste ugyanúgy elszenvedője egy traumának, ugyanúgy áldozata egy embertársunk torz, deviáns viselkedésének, mint a lelke, énje, egója. Ez egy kemény helyzet, amit nem könnyű feloldani, nem könnyű megoldani. Tényleg csak gondolatébresztőnek írom.
Hosszan sorolhatnám a testünkkel kapcsolatos hiedelmeinket, hányan, hányféleképpen nézünk, gondolunk rá. Én szeretem a testem, akiben megtestesülök és hálás vagyok, hogy lehetővé teszi a tapasztalást és azt hogy éljek. Szabadon, mozgékonyan, néha kicsit fáradtan, elgyötörten. Igen, egyszer le fog járni az ideje az én testemnek is, sőt az idő egyre jobban nyomot hagy rajta. Az élettörténetemet tükre. Én megteszem amit tudok, hogy még sokáig együtt, szeretetben, egészségben tapasztaljunk. Testmozgás közben szerencsére éppen az az egyik fókuszom, hogy figyeljem a saját mozgásom, mozdulataim és a testem. Sokat tanulok ebből magamról, a testemről, az együttműködésünkről. Ez egy szövetség, egy együttműködés. Találjuk meg ebben is az egyensúlyt, a yin és yang elvét. Számomra ezt jelenti, hogy a testem a lelkem temploma.
Mielőtt megkapnám azt a kritikát, hogy könnyű nekem dumálni, mert egészséges vagyok, jelezném hogy tapasztalatból beszélek. Van betegség, amivel együtt élek, amiben együttműködök a testemmel, hogy élhető szinten maradjon.
Ez egy gondolatébresztő, hosszan lehetne még a témát ragozni. Inkább egy számomra megható idézettel zárnám soraim:
"Ma megkérdeztem a testemtől, mire lenne szüksége. Ami nagy szó. Figyelembe véve, hogy eddig nem igazán kérdeztem. Arra gondoltam, lehet, hogy több vízre. Vagy fehérjére. Vagy zöldekre. Vagy jógára. Vagy vitaminokra. Vagy mozgásra. De ahogy álltam a zuhany alatt szemlélve az élet nyomait, a kerek formákat, ahol én laposat szeretnék, a puhaságot, ahol én keménységre vágyom, mindazok a belénk táplált kívánságokat, melyek egy csomó Soha-Nem-Elég-Jó-ságot hoznak létre, nagyon gyengéden ezt suttogta: "Tudnál egyszerűen így szeretni?"
(Hollie Holden)