Mozdulj már
Az eső áldás. Ezt mondják. Régen nem szerettem, ha esett kifejezetten morcos és rosszkedvű voltam. Most meg már nagyon szeretem, tényleg áldásként tekintek rá. Termékennyé teszi a földet, életet ad, tisztít, átmos. Átmos földet, természetet, embert, gondolatokat. Ugyanakkor tisztelem az erejét és hatalmát, mert tud pusztító is lenni, ha túl sok van belőle, mint ahogy a gondolatok is ugyanilyenek. Lehetnek tiszták és termékenyek, de rombolni és pusztítani is tudnak.
Ma reggel miközben bemelegítettem, azt hallgattam, hogy odakinn özönvíz-szerűen esik az eső. Elbizonytalanodtam, hogy kimenjek-e a kertbe. Azon gondolkodtam, hogy biztos, hogy szükségem van rá, hogy bőrig ázzak a hidegben? Mécsest sem tudok vinni magammal, sötét van, hideg van, esik, sár van és még ezer negatív dolgot felsoroltam. Cikáztak a gondolataim, olyan volt a fejem, mint egy felbolydult méhkas. Gyorsan elővettem egy mantrát, azt mondogattam-énekelgettem, hogy kicsit leállítsam magam. OM AH RA PA TSA NA DHI DHI DHI... vagyis magyarra fordítva "A káosz kellős közepén, minden tiszta természeténél fogva." Nem tudom miért ezt vettem elő, talán mert ez volt a lejátszási listán az éppen soron következő, vagy mert erre volt szükségem. Folytattam a bemelegítést-erősítést, totál leizzadtam. Majd felöltöztem, felkaptam a mécsest és kimentem a mantrát énekelgetve.
Sötét volt, hideg és sár, esett, vagyis inkább zuhogott. Mi több, felfedeztem, hogy azon a helyen, ahol gyakorolni szoktam széles sávban bokáig áll a víz. Ez azért még az én harcedzett vízálló túracipőmön is kifogott volna. Hová álljak most? Hová tegyem a mécsest, hogy ne aludjon el? Hideg van, felhevült testtel jöttem ki, meg fogok fázni! Egyáltalán mi a fenének jöttem ki? Lendületemet veszítettem, toporogtam. Pokolba az egész világgal, még hogy az eső áldás!? Most inkább akadály és átok, nem tudom úgy csinálni, ahogy szoktam, ahogy szeretem! Mi lesz így a szertartásommal? Ezzel a gondolattal fel is ébresztettem magam. Ki beszél folyton arról, hogy álljunk bele a változó körülményekbe és fordítsuk előnyünkre? Ki beszél folyton arról, hogy lépjünk túl saját önkorlátozó gondolatainkon, megszokásainkon? Na ki? Igen, igen: Én. Hát akkor hajrá kisbogár, mutasd meg hogyan kell.
Letettem a mécses oda, ahová szoktam, rá a talizmán követ, ha elalszik, akkor elalszik, úgy is jó lesz. Majd megláttam, hogy kb. egy méterrel a szokásos helyem mögött kiválóan el fogok férni. Odacuppogtam a sárban és elkezdtem mozogni. Csúszkáltam, billegtem, szögletes voltam. Ezerfelé száguldottak a gondolataim. Megálltam, ez így nem lesz jó, kell találnom egy dolgot, amire figyelek és csak arra, de úgy hogy mozogni is tudjak. Ekkor meghallottam az esődzsekimen kopácsoló eső hangját. Ezt fogom hallgatni, erre figyelek. Újra elkezdtem mozogni, ekkor már sokkal kiegyensúlyozottabban.
Aztán mégis odavonzotta a figyelmem az előttem lévő vizes sáv, valahogy ismerősnek tűnt az alakja. Ahogy néztem a vizes területet, hirtelen rájöttem mit látok! Saját magamat! Ezt a sávot én csináltam. Hajszál pontosan mindig ugyanott gyakorlok mindennap, már egy árkot ástam a kertben a mozgásommal, ezért tudott itt most összegyűlni a víz. Tisztán kivehető a terület, még a mozdulataim lenyomata is. Látszik, hogy viszonylag egyenes, széles sávban mozgok. Az is látszik hol szoktam szélesebbet lépni, ott egy kicsit kiszélesedik a sáv, ahol pedig rendszeresen forgok a sarkamon mélyebb a tócsa. Megláttam magamat, magam előtt, ahogy a megszokott helyemen gyakorlok. Néztem, ahogy végzem a gyakorlatom. Láttam, hogy a megszokott környezetben stabilan mozgok, de a mozdulataim rutinszerűek, nem igazán figyelek rájuk, helyette bámulom a tájat, a madarakat, az eget, a csillagokat és mindent, ami körbe vesz. Szór a figyelmem, viszont a legapróbb részleteket, árnyékokat is élesen meglátom, s már azon jár az agyam hogyan tudnám a legjobban megörökíteni, hogy azt meg tudjam mutatni másoknak is. Láttam magam elveszni a saját gondolataim között, a mozdulataimat szétesni és elbizonytalanodni. Láttam, ahogyan egy pillanattal később megrázom a fejem, elmosolyodok és hirtelen rendkívül összeszedetté és koncentrálttá válok.
Megráztam a fejem, elmosolyodtam, összeszedetté és koncentrálttá váltam, újra csak vízfolt lett a vízfolt. Elnevettem magam, már megint elment az eszem, hajszál pontosan ugyanúgy ahogyan egy pillanattal korábban láttam. Csodás, íme a lökött nőszemély, akinek egy vízfolt őrzi a lenyomatát. Roppant jól szórakoztam magamon. Befejeztem a gyakorlatot, aztán még egy kicsit álltam az esőben.
Ha már így ráláttam magamra egy villanásnyi időre, tovább vittem a gondolatfolyamot. A festésnek és fotózásnak köszönhetően kiélesedett az érzékelésem, olyan dolgokat is meglátok, amiket mások nem. Ráadásul mostanában mindent megörökítek, amit meglátok, meghallok és megosztom másokkal is, írok és beszélek róla, vagy a fotóimmal, festményeimmel kommunikálom ki. A megszokottnál is többet kommunikálok, talán olyanról is, amiről nem kéne. Lehet rám férne egy csendkúra, minden tekintetben. Lehet néha csak annyit kellene tennem, hogy jelen vagyok a pillanatnak és amit meglátok azt megfigyelem, elviszem belőle, ami számomra hasznos és minden mást szélnek engedek, úgy ahogy van. Hiába látok, hallok meg dolgokat másokról is, az ő dolguk nem az enyém. Néma sikolyokat nem kell meghallani, néma sikolyokra nem kell reagálni. Lehet, hogy nincsenek is ott, csak én látom, mint ahogyan egy pillanattal korábban ott láttam magam a víztócsa közepén gyakorolni.
Mire mutatott még rá a vízióm? Hajlamos vagyok "árokba ragadni", a megszokásaim rabjává válni, beragadni egy nézőpontba. Egy méterrel álltam csak hátrébb és máris megláttam olyat, ami eszembe se jutott volna. Ezt jelenti, hogy néha érdemes kettőt hátra lépve ránézni saját magamra. Igaz "özönvíznek" kellett bekövetkeznie, hogy kimozduljak, vagyis vízzel kellett kiüldözni a magam vájta árokból, mint ürgét a lyukból, hogy végre hátrébb álljak és másképpen nézzek rá a dolgaimra. Eddigre már tényleg úgy is néztem ki, mint egy ázott ürge. Elmosolyodtam, üdv újra a valóságban.
Újra áldásként gondoltam az esőre, hiszen időben kimozdított beragadni készülő helyzetemből, átmosta a gondolataim. Közben felfedeztem, hogy a mécses sem aludt el, a kicsinyke fény rendületlenül világított a szakadó esőben is. Boldogan indultam befele megörökíteni tűz és víz játékát, hogy megoszthassam azt másokkal is...