Képcsere
Ma reggel az járt a fejemben, hogy most elég! Nem bírom tovább! Most jöjjön valaki és mondja el miért történik ez, vagy mit csináltam rosszul és hogyan tovább és egyáltalán adjon hitet, hogy jó lesz majd ez is. Én már túl fáradt vagyok így az ezredik pofon után magamat szétszedni és újra összerakni, újra sebességbe rakni és hinni. Jöjjön valaki, fogja meg a kezem, simizze meg a kis buksim és adja vissza a hitem, fogja a kezemet és vezessen tovább az úton. Mert én erre egyedül már képtelen vagyok! Ekkor jött egy gondolat, de hát miért nem írom ezt ki magamból, mint annyiszor tettem már? Leírom a naplómba, legalább akkor kinn van ez is, kitettem, nem belül feszeget tovább. Aztán jött a gondolat, hogy ha már leírom, akkor ne a naplóba írjam, hiszen éppen megfogadtam, hogy megosztom a gondolataimat másokkal is. Hát így született meg ez a bejegyzés.
Néha visszasírom a boldog tudatlanság állapotát, amikor csak úgy léteztem bele a világba, a mélyebb összefüggések kutatása, értése nélkül. Persze ezt mindig gyorsan felülvizsgálom, mert amilyen gyorsan teremtek mostanában a szavaimmal, a végén még bevonzok valami ezzel kapcsolatos állapotot. Szóval töröl-töröl-töröl!
Az Univerzum működését megérteni, megérezni és beleülni az áramlásába, vele együtt dobbanni, ez az alap működésmódom és bizony nagyon jó is tud lenni. Nem is tudok másképpen működni, a mélylélek és titokkutatás, a megoldáskeresés, az egyensúly megteremtése kinn és benn, új utakon és kezdeményező módon a személyiségem része. Jelen életemet a megoldáskereső, tapasztalati bölcsességet szerző, lépésről-lépésre emelkedő lelkemre alapoztam, belém kódolták (magamba kódoltam).
Elméletben ez tök jól hangzik és nagyon költői. A valóságban ez azt jelenti most éppen, hogy a legújabb drámám és hasra esésem következményeit viselem, mert éppen tapasztalok és nem feltétlen az élet habos oldalát, szóval fájok. Jajj! Szegény Én! Az énem egy része közben persze pontosan látja, hogy saját magamat gáncsoltam el. Csak valahogy az most nem akar beugrani, hogy mikor és hol tettem le magam elé azt az alattomos követ, amin keresztülestem.Jó nagyot, beleremegett a Föld is.
Valamiért még mindig futtatom a saját szenvedésprogramomat. Az elméletét tök jól ismerem annak, hogy a létezés nem szenvedés, a hozzáállásodtól függ minden, a gyakorlatban mégis újra és újra lefuttatom a programot. Jó lenne megtalálni a DELETE gombot. A lelkem egy része pontosan tudja, hogy ezen is túljutok és meg fog érkezni ennek a tapasztalásnak a gyümölcse is. Csak, amíg a megértés és elfogadás, az érzés és a béke bennem megérkezik, na, addig saját poklom tűzében sütögetem magam kicsit. Ha így folytatom jó ropogós leszek, esetleg túlsütött! Az meg nem olyan finom.
Egy kicsit konkretizálva a dolgot:párkapcsolat és szerelem dolgában, tök lütyő vagyok! Újra és újra megszivatom magam és fogalmam sincs, hogy az életemnek ezt az oldalát mi a franccal blokkoltam le, milyen mintát futtatok még mindig. Bár haloványan dereng már valami... Talán egy síró női festmény a falon, amivel eleve a szenvedést, a veszteséget, elengedést programozom? Vagy egy gésa portréja, aki szerelmet nem remélhet, nem szerethet szabadon? Esetleg mindaz a minőség és érzelem, netán félelemenergia, amit ezekkel a képekkel magamból ki akartam transzformálni, most meg mégis folyton ezeket bámulom?
Jó, igen, azt is tudom, hogy magasra tettem a lécet magamnak, mert a Társamra vágyom. Igen így, nagybetűvel. A Társam, aki velem egy megértési és megélési lépcsőn tart. Értem én, hogy nem könnyű, amit kérek, tekintettel arra, hogy a gyerekkorom jó részét egy diófáról fejjel lefelé lógva töltöttem és ez egészen fura látásmódot adott. Mégis hiszem, hogy létezik az itt és mostban egy másik, fáról fejjel lefele lógó gyerek, aki egy férfiban lakik és örömmel fogja meg kinyújtott kezem. Akivel kézen fogva, egymást szeretve, támogatva, megértve és elfogadva, megélve a létezés és párkapcsolat csodáját és lehetőségét tudnánk az utunk további részét végig járni. Aki velem együtt emelkedik, aki felemel, akit felemelhetek.
Elméletben azt is tudom, hogy bárki lehet a Társam, akit be tudok emelni ebbe a minőségbe. Sőt az elmúlt években, hónapokban kétszer is belefutottam abba a csapdába, hogy valakibe bele láttam ezt a lehetőséget, aztán meg csak pislogtam, mikor kiderült eszük ágában sincs barát szintről tovább lépni, minden romantikus kimenet, csak az én szívemben-lelkemben fordult meg. Beléjük láttam a lehetőséget, mert az én szűrőimen, sérüléseimen, vágyaimon, reményeimen keresztül érzékeltem azt, amit cselekedtek, hallottam, amit mondtak (és mert időnként átlátok egy másik dimenzióba, de ez most ne firtassuk). A szeretet-szereleméhes gyermek fickándozott bennem, reménykedett, tévedett. Varázslatos csillagközi utazás után keserű volt az ébredés. Na, innen szép nyerni és hinni még magadnak, a megérzéseidnek! Tudni, hogy szerethető vagy, hogy jó vagy, úgy ahogy vagy és nincsen veled semmi baj. Pontosabban: minden rendben van veled, csak éppen a kiszemelted nőkről, társról, párkapcsolatról alkotott fogalmába nem férsz bele. Ez pedig az ő csomagja, nem rólad szól! Itt nehéz megállni, hogy önmagad maradj, és ne kezd el beleszuszakolni magad egy olyan szerepbe, ami valójában nem te vagy, de cserébe a szerelem illúzióját kapod, bár a kapcsolat eleve halálra van ítélve. Mert, ha nem vagy önmagad, a kapcsolat is halott. És igen tudom, hogy egy kapcsolatban tudni kell rugalmasnak lenni, alkalmazkodni és elfogadni a másik határait, kereteit, de felvenni egy szerepet, ami nem te vagy, hogy beléphess a kapcsolatba, az számomra nem működőképes. Mégis nehéz kikerülni ezt a csapdát a sokadszor elhangzott "Nem kellesz nőként, nem téged kereslek !" mondat után.
Pokoli nehéz nem haragudni a másikra! Pokoli nehéz a sértettségedet félre tenni, amikor úgy érzed nemet mondtak Rád. Pedig lehet, hogy sokkal nagyobb sérüléstől, csalódástól, illúziótól kímélt meg ezzel. Mégis mennyivel könnyebb haragudni Rá, hogy milyen köcsög már és különben is megérdemli, hogy ő is szenvedjen, nem tudja mit veszített. Majd jól rájön, amikor többé nem lát, mert hogy én ezek után vele nem beszélek az tuti! Fájjon neki is annyira, mint nekem! Legalább egy kicsit fájjon már neki... Na lécci! Blablabla... Na hát, ezt is illik kikerülni, ez nem bosszúverseny, ezzel nem mész semmire, nem lesz neked jobb. Na jó, ha fejére esik egy makk a fáról, vagy belerúg a kislábujjával az asztalba, megengedem, hogy nevess rajta és úgy gondold megérdemelte! Kárörvendj egy kicsit, de csak egy kicsit, mert az jól esik az egodnak és segít helyreállítani a sérüléseidet. Viszont gondolj bele, hogy éppen azért "büntetnéd", mert kiállt önmaga és a vágyai mellett, éli a saját útját, tapasztalásait, gyógyítja sérüléseit.
Aztán még küzdj meg azzal is, hogy ne pörögj bele az: "Úristen, hogy lehettem ilyen hülye, ez de ciki!" kérdéskörbe! Mert nem vagy hülye és nem ciki. Vágytál, reméltél, mertél, léptél, tapasztaltál, tanultál, ismét gazdagabb lettél. Légy inkább büszke! Tettél valamit megint önmagadért! Leginkább önmagad maradtál és nem hagytad, hogy a sértett egod kerekedjen felül és még nagyobb drámába kezdj, mint amit már amúgy is kavartál. Hát igen, elméletben ez is jól hangzik és költői. A gyakorlatban most még fáj, pokolira fáj! Az egom meg toporzékol, tombol hisztizik, kikéri magának és dacol a világgal. Jól is van ez így. Ember vagy! Így van ez rendben. Majd megnyugszik, csak legyél türelmes magaddal is és ne siettesd. Ha fáj, hagy fájjon, csak ne ragadj bele, viszont adj időt magadnak! El fog múlni. Ez is. Aztán, ha megnyugodtál, nézd meg mit tanultál, építsd be és haladj tovább az úton. Jó lesz, egyre ügyesebben csinálod, egyre gyorsabban állsz vissza a középpontodba!
Jól elbeszélgetek magammal... Tudjátok mi történt? Mire mindezt leírtam, jött valaki és megfogta a kezem, megsimizte a buksim, visszaadta a hitem és elhitette velem, hogy jó lesz ez is. Fogja a kezemet és vezet tovább. Végig olvasva a soraimat rájöttem, sohasem voltam és nem is leszek egyedül. Mert az a valaki, akire igazán szükségem van, ott lakik bennem, mélyen legbelül. Hívjátok hitetek, tudásotok szerint, úgy ahogy akarjátok: felettes én, angyal, isteni rész, isten hangja, önvaló stb. Minden megnevezés rendben van, nem az számít, minek nevezzük, a lényeg, hogy mindenkiben - bennem is - lakik valaki, aki rendelkezik azzal a tudással és erővel, amire szüksége van a saját útján.
És így az okoskodásom végére be is ugrott, hogy az általam mélyen tisztelt és kedvelt tanárom mindig azt mondja nekünk, egyféle tanítótól, gurutól, lelkivezetőtől (nevezzük bárhogy) kell "óvakodni", akinek fizikai teste van, mert az bizony ember! Lehet hatalmas tudása, ráláthat a nagy egészre, de ha itt van a fizikai világban, akkor rá is hatnak a fizikai világ törvényei, karmája van, élethelyzete van, dolga van, saját tapasztalása van. Ezeknek a szűrőjén keresztül segít neked, tanít téged. Nem véletlenül mondja a legtöbb megvilágosodott tanító: "Ne hidd el nekem, csak azért, mert én mondom és minden mondatom után tegyél kérdőjelet." Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ne legyen tanítód, gurud, lelkivezetőd, barátod, példaképed, bárkid, aki fényével megvilágítja az utadat. Csak azt mondom a tudásodat, értelmedet tudja tágítani, eszközt, módszert tud adni, példát tud mutatni. Azonban tapasztalni, az elméletet gyakorlati tudássá, igazi megértéssé alakítani helyetted nem tudja, pláne a saját életkörülményeiden belül. Egy dolgot tud tenni, fel tudja ébreszteni a benned lakó bölcs részed és segít, hogy meghalld a hangját. Igen, én tudom, hogy bennetek is ott lakik a bölcs, támogató részetek.
Az én tanárom azt is mondja, hozzá nem tanulni járunk, hanem emlékezni. Hite szerint ő csak annyit tesz, hogy emlékeztet bennünket mindarra, amit már amúgy is tudunk, csak jelenleg még a feledés fátyla fedi. Lerántja ezt a leplet. Ő a lehetőséget biztosítja az emlékezésre, de hogy Te vagy én ezzel a lehetőséggel mit kezdünk, az már rajtunk múlik!
Hát ezek voltak az én gondolataim, tapasztalataim, megértésem ma reggel. Leírtam, megosztottam, hátha másnak is adok ezzel egy kis lökést. Viszont nagyon fontos, hogy ez a sztori az enyém, nem biztos, hogy neked működik, segít, vagy ad valamit (na jó talán egy kis szórakozást az agymenésem olvastán)! Nincsenek instant, dobozos megoldások. Vedd ki belőle, ami hasznos, amit el tudsz vinni, minden más szavamat engedd el a szélben! Ha egy szó sem kell belőle, az is rendben van. Amúgy is lehet, hogy holnap már egészen mást gondolok, hiszen egy teljes nap áll előttem új tapasztalatokat, új felismeréseket szerezni! Ne feledjétek, ember vagyok, tanulni jöttem!
(Gyorsan le is tettem a felelősséget… :))