Hogyan csináltam?
Elég sok visszajelzést kapok mostanában, hogy előnyömre változtam, mind külsőleg, mind belsőleg. A legtöbbször arra vagytok kíváncsiak, hogy milyen módszerrel kezdtem el fogyni. Nem fogjátok szeretni a válaszomat, mert fura módját választottam a fogyásnak: úgy döntöttem felszabadítom magam. A legviccesebb az, hogy éppen nem is akartam fogyni, mert kezdtem megszeretni a kinézetem. Azt is mondtam, hogy nem vagyok hajlandó a táplálkozásomon változtatni, nem vagyok hajlandó újabb korlátot magamra venni, mikor éppen felszabadulni akarok. Hova tovább nem vagyok hajlandó szenvedni amiatt, akár életem végéig is, hogy nem ehetek azt, amit akarok. Én élvezni akarom az életet, az életnek ezt az oldalát is.
Akkor mégis hogyan fogytam? Az önismereti munkám mellékhatásaként jött a fogyás. Annyi történt, hogy egész egyszerűen elkezdtem beépíteni a gyakorlatba mindazt, amit elméletben megtanultam (de ezt már említettem korábban, csak egy másik írásban), másrészt szembe néztem a legijesztőbb szörnnyel, akivel valaha találkoztam, saját magammal, hogy aztán felszínre hozhassam azt, aki valójában vagyok.
A legtöbbet talán az segített, hogy van hitem. Sok mindenben hiszek, de leginkább abban, hogy mindenkinek az a módszer működik, amiben ő hisz. A legtöbben a testsúly kontrollálást a különféle táplálkozási módszerekben és sportban igyekeznek megtalálni, több-kevesebb sikerrel, nekik ebben van hitük, ezért tud ez is működni. Én azonban abban hiszek, hogy lelki munkát végzek, traumát gyógyítok. Igaz, ezt sem azért kezdtem el, hogy fogyjak, de ez lett a mellékhatása, aminek tulajdonképpen örülök. Véleményem szerint aki tartósan fogyni akar, annak nem lehet megúszni az önismereti munkát, mert mindaddig fognak visszajönni a kilók, amíg a sérülések be nem gyógyultak. Abban is hiszek, hogy a betegségeknek és mindennek, amit a testünk visszatükröz lelki oka van.
Elkezdtem alkalmazni a módszereket sorra, amik segíthettek abban, hogy önmagam lehessek, meggyógyítsam a sérüléseimet és ne legyen szükségem a védekező hájra, amit magam köré emeltem (bár nem ez volt a célom, de így tudom talán jól megfogalmazni). Ez eléggé viccesen, vagy elvontan hangzik, de valójában ez történt. Kell hozzá kitartás, mert nem egy nap, vagy egy hónap mire eredménye lesz. Azt hiszem egy több mint hat évvel ezelőtt indult "el camino-t" jártam végig, aminek lassan-lassan a végére érek és most érik be, ez látszik rajtam. Eközben mantráztam, megerősítéseket mormoltam, meditáltam, tükörterápiáztam, testszeretet gyakorlatokat végeztem, a csillagokat, vallásokat és mitológiát kutattam, gyógyítottam a belső gyermeket és még sorolhatnám mi mindent csináltam, de legfőképpen egységbe álltam önmagammal. Megtaláltam az utam.
Elhatároztam, hogy felszínre hozom önmagam, aki valójában vagyok. Azt a gyönyörű, mozgékony, vékony fiatal nőt, aki mindig is voltam. Ehhez azonban az kell, hogy hajlandó legyek változni, változtatni, meglátni az ok-okozati összefüggéseket, hogy mikor mivel rontottam saját sorsomat. Néha ez azt jelenti, hogy bizonyos fájdalmakba bele kell állni, bizonyos döntéseket meg kell hozni, amivel esetleg látszólag rosszabb helyzetbe hozom magam, mint voltam. Én ezt úgy hívom, amikor arra szükség van, meghozom az áldást hozó áldozatot, nem az áldásért, hanem a változásért. Azért mert ahogy volt, már nem jó és mindegy, hogy mi történik, csak változzon valami. Azt hiszem talán ezt hívják úgy szándék nélküli cselekvés, amikor cselekszem, de nem teszek elvárást a kimenetbe. Igen és itt jön, amit már említettem korábban, együttműködésre bírom az egomat. Elengedem a sérelmeimet, megbocsájtok magamnak és mindenki másnak. A hitem pedig, erősebb mint valaha. A hitem az élet körforgásában, a létezés csodájában, az univerzális erők működésében, az Unio Mysticában, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Van hitem saját magamban, hogy képes vagyok rá, hiszen bármire képes vagyok. A félelem energiát, amit hordoztam magamban, ami körbe vesz a világban szépen lassan fényre váltom, mert a legjobban ez korlátoz.
Kérdeztétek azt is, hogy milyen táplálkozási módszert követek. Nagyon egyszerűt: éhes vagyok eszem, nem vagyok éhes nem eszem, ízlik eszem, nem ízlik nem eszem. Ja és itt jön, amit anyukámtól tanultam: legfőbb érték a mérték! A legtöbbször annyit eszem csak, amennyi valójában az éhségemet kioltja, nem amennyit a szemem kíván, tehát igyekszem nem túlenni magam (ezen még azért dolgoznom kell). Hitem van abban is, hogy a saját szervezetemnél jobban senki nem tudja, hogy mire van szükségem. Mondjuk ehhez eléggé jóban kell lenni vele. Általában odafigyelek arra, mit igényel a szervezetem, megkérdezem milyen ételre lenne szüksége. Jó, igen! Elsőre szokott bohóckodni, hogy sütikét, csokikát, szénhidrátot minden mennyiségben, de ilyenkor megkérem, hogy vegye egy kicsit komolyabban a kérdést. Másodszorra mindig megérkezik a válasz: savanyút, sósat, édeset, húst, zöldséget vagy éppen tésztát. Akik a közvetlen környezetemben élnek, tudják hogy nem viccelek, volt hogy egy hétig minden reggel kenyérszalonnát reggeliztem, bükki parasztkenyérrel, mert azt kívántam. Én bizony bármit megeszek, nem nézem hány kalória van benne, vagy mi az összetétele. Egy dolgot viszont mindig megteszek: megáldom az ételt és hálát adok érte, megköszönöm hogy életét adja, hogy engem táplálhasson és hiszem, hogy minden fénnyé válik énbennem.
Igen, az is igaz, hogy másfél évvel ezelőtt újra elkezdtem rendszeresen mozogni és biztos, hogy ez nagyon sokat segít. Nem fogyási céllal kezdtem el ezt sem, hanem azért mert idegesített, hogy egyre jobban korlátozott a mozgásom, kezdtem belesüppedni az itt fáj, ott fáj, mindig van valami bajom problémakörbe és már a cipőfűzőm bekötése is nagy szuszogással járt. Próbáltam megtalálni azt a mozgásformát, amit szeretek és hosszú távon velem tud maradni. A harcművészetet választottam magamnak, igaz lágyabb formáját, tai chi-zom, chi kung-ozom és mindent, ami ezzel jár. Járok heti edzésre, de otthon is igyekszem megtalálni az időt a gyakorlásra, minden nap gyakorlok egy órát, amikor csak tudok. Bár állítólag önmagában ettől nem szoktak ennyit fogyni, legalábbis az edzőm is csodálkozik rajta, ezért gyanítom, hogy együttes hatása a mozgásnak és önismereti munkának. Mindez visszaigazolás arra, hogy jó úton járok, mert változom, szépülök fizikailag is. Másik tanáromat idézve: "Titkos szépséget teremt a tudás."
Mindazt az elméletet, amit pedig az edzéseken, táborban kapok, gyakorlattá alakítom. Az elméleteknek utánakutatok, elég sokat olvasok a témában, próbálom megszerezni mindazt a tudást, amire szükségem van, amit be tudok építeni a működésembe. Hiszek az energiával való munkában és itt is a hit a kulcsszó! Hiszek abban, amit csinálok!
Most lehet azt mondani, hogy ez hülyeség és ilyen nincs és ez valami ezoködösítés. De hát ti kérdeztétek, hogyan fogytam két ruhaméretet! Hát én így... (és most jön, a szokásos: ez az én tapasztalásom, nem biztos, hogy nektek is működik.)