Szegény spiritualitás szó el lett használva, ki lett üresítve, bizonyos körökben már-már szitokszónak számít. Én mit értek spiritualitás alatt? A spirituális tevékenység valójában nem más, mint önmagad feltárása.  A misztikus út az kizárólag befelé vezet. Bármi történjék is, nem kint keresem az okokat és a megoldást, hanem bent, önmagomban. Nagyon nehéz tétel, mert odakinn nagyon könnyű okokat és ürügyet találni.  

Az alábbi írásom 2022. októberében készült, ez az egyik példázata annak, én mit is értek (hétköznapi) spiritualitáson. Tapasztalást, felismerést, tanulást, gyakorlást-gyakorlást-gyakorlást. Ami a legfontosabb, a tanultak átültetése a hétköznapokba, az életbe. Hogyan? Például így:

Határtalanul

Újra bejárós lettem, két és fél év távmunka után. Az elmúlt másfél évben könnyen hozzá tudtam illeszteni az életvitelemhez a reggeli edzéseimet, mert megspóroltam az egy-másfél óra utazási időt. Az kikristályosodott az elmúlt időszakban, hogy nekem az válik be, ha reggel edzek, délután hajlamos vagyok ellógni a dolgot, sokkal nehezebb megmotiválni magam. Ráadásul úgy alakítottam ki az edzéstervem, hogy a bemelegítő és erősítő gyakorlatot a nappaliban csinálom, a pusztakezes és szablyás formát (ameddig megtanultam) a társasház közös kertjében - hajnalban itt maximum a harkály jár, ember nem. Akkor is kimegyek ha esik, akkor is kimegyek ha fúj, vagy hideg van. Ez már január óta így megy, mondhatni időjárásállóra edzettem magam.

Igazából ez úgy jött, hogy amikor apukám januárban hozzám költözött a betegsége miatt, kiszorultam a teraszra az edzéssel, mert kicsi a lakásom és nem akartam zavarni őt, viszont a gyakorlást folytatni szerettem volna, mert éreztem, hogy jó hatással van rám. Aztán elkezdtem a szablyás formát is tanulni, azzal meg már nem fértem el a teraszon se, így lementem a kertbe. Ha ez nem így alakul, talán soha se megyek ki magamtól a teraszra, majd a kertbe. Nyilván jobb lett volna, ha apu nem betegszik meg és még velünk marad sokáig, de ezen változtatni nem tudok, megtörtént, ő elment és én próbálom nézni a pozitív hozadékait is annak, amin végigmentem-végigmentünk ebben az évben.

Hiába lenne hely megint a lakásban, már nem jönnék vissza semmi pénzért, nagyon szeretek kinn edzeni. A legjobban a hóesésben gyakorlást élveztem eddig. Most viszont az időbeli ütemezéssel kellett szembe néznem. Az elmúlt egy hétben az alakult ki, hogy fél ötkor felkelek és miután életet leheltem magamba a kávéval, megcsinálom a gyakorlataimat. Bemelegítés és erősítő benn, pusztakezes és szablyaforma kinn. Amikor először kimentem hétfőn, megriadtam, mert annyira sötét volt, hogy semmit nem láttam (hátul a kertben egyáltalán nincs világítás). Ijedten álltam meg a kertben, hogy akkor ez most hogy is legyen, biztosan jó lesz-e ez így és bevallom őszintén még féltem is kicsit, minden egyes zajra összerezzentem. Sötétebb volt, mint a vakond belső zsebében. Ahogy ott álltam teljesen elanyátlanodva, egyszer csak az égre tévedt a tekintetem és megláttam a tiszta csillagos eget. Bevillant a gondolat, hogy mi lehet annál ősibb és emelőbb, mint hogy a csillagok felügyelete alatt edzek, az ő energiájukat szívom magamba. Szóval összeszedtem a bátorságom és beálltam az alapállásba, majd lassan elkezdtem mozogni.

A félelem és bizonytalanság velem volt kicsit, de hamar semmivé foszlott, ahogyan a megszokott és ismerős mozdulatokat végeztem. Eleinte billegtem, bénáztam, összerezzentem a zörejektől, jókat nevettem saját magamon, egyszer még a kerítésnek is nekiütköztem, mert nem érzékeltem. DE velem volt a játékosság és a tapasztalás öröme is, mintha most fedezném fel csak a világot, mintha újra kisgyerek lennék, aki járni tanul. Boldog voltam és vagyok, hogy nem adtam fel az első nehézség tapasztalásakor, hanem beleálltam a helyzetbe, igyekeztem megtapasztalni, hogy ez a helyzet vajon mit tud adni nekem, mit tud hozzám tenni. Feléledt a gyermeki kíváncsiságom, kimentem másnap és harmadnap és mindennap a héten.

A hét végére azt vettem észre, hogy valahogy átkapcsoltam egy másikfajta érzékelésre, elkezdtem látni a sötétben. Egészen másfajta figyelmet igényelnek ezek a körülmények. Megtapasztaltam, hogy ez az új fajta körülmény sokkal jobban segíti az egyensúlyozást - sötétben sokkal nehezebb - és a tértudatosságot is. Kiélesedik a hallásom, más érzékszerveimre támaszkodok a szemeim helyett. Egyszerre érzékelek mindent magam körül, a legapróbb neszeket, a legkisebb fényváltozásokat, szinte a bőrömmel is látok. Annyira sötét van ilyenkor, hogy gyakorlatilag elveszítem a határaimat, nem tudom érzékelni hol érek véget én, és hol kezdődik a külvilág, merre vannak az irányok. Nincsenek határok, nincsenek korlátok. Teljesen ki kell kapcsolni a gondolataimat, mert abban a pillanatban, hogy elkalandozok, azonnal elkezdek billegni, esek-kelek. Ide nagyon kell a figyelem. Mégis ezáltal megélhetem az igazi szabadságot, egységet és határtalanságot.

Tartalommal, tapasztalással töltöttem meg a korábban közhelyesnek ható, elcsépelt mondatokat. "Lépd át saját határaid", "Tapasztald meg a határtalanságod", "Tágítsd a határaidat" , "Tedd le a félelmeidet" és ehhez hasonló ezo körökben forgó mondatok, hirtelen értelmet nyertek, tapasztalattá váltak. Lefordítottam az elvont fogalmakat a saját gyakorlatias, egyszerű világomra.

Legyártottam a saját közhelyeimet is: A sötétségben is egyensúlyban maradni. Amikor leomlanak az illúziók az életedről, egy egészen másfajta valóságot tapasztalsz meg. A sötétségben (zűrzavarban, káoszban, összeomló világrendben), amikor leomlanak az eddig tapasztalt határok és látszólag minden ismert, megszokott dolog eltűnik, megnyílni, bezáródás helyett. A ragaszkodást a látható és ismert dolgokhoz, ebben az állapotban lehet igazán "letenni". Megnyílni és befogadni, tapasztalni, még akkor is, ha látszólag, átmenetileg kényelmetlen, rosszabb, mindezt félelem nélkül. Meglátni, hogy mennyire gyönyörű a Hold, a csillagos ég, és milyen végtelen. Az éjszaka sötétje nélkül velük nem találkozhatnánk. Ez a létezés másfajta oldala, ahol másfajta dolgok és szépségek válnak láthatóvá. S talán a sötétség után, friss szemmel képes leszel még gyönyörűbbnek látni a nappal újra előbukkanó, ismert világot.

Te sem vagy látható, tehát a külvilágtól magadra húzott, magadra képzelt elvárások is leomlanak rólad, igazán önmagad lehetsz. Tök mindegy hogy nézel ki, tök mindegy mi van rajtad és mit csinálsz. Senki nem látja, senki nem ítél meg, nem akarsz megfelelni. Talán ez a helyzet is az áramlás megtapasztalásának részét jelenti nekem, áramlok a helyzettel, nem hagyom, hogy a félelmek, elvárások és bizonytalanságok örvénye lehúzzon, csak lebegek és hagyom hogy oda vigyen az élet, ahová ő akar, de igyekszem felszedni minden kincset az úton. Kinyitom a szépséglátó szemem. A nyitottság állapota, amikor nincs elvárás bennem, hogy mit is szeretnék megtapasztalni és hová szeretnék eljutni, hanem azt tapasztalom, ami jön és örülök annak, ami van.

Rengeteget tanulok a gyakorlások közben, amit azután átviszek a szakmai és magánéletembe. Egy hétnyi tapasztalás után elmondhatom, hogy most már ezt sem adnám semmi pénzért. Olyan felismerésekkel, megélésekkel lettem gazdagabb, amelyeket "normál" körülmények között nem biztos, hogy megkapok. Igaz a héten szerencsém volt, mert minden reggel a csillagos ég fogadott, viszonylag enyhe időjárással, szóval a következő határátlépés az lesz, amikor rosszabbra fordul az idő. Kíváncsian várom, hogy ez milyen tapasztalásokat hoz. Ebbe is beleállok majd, hiszen jó ideje mást sem csinálok, mint hogy folyamatosan és tudatosan átlépem a határaimat és korlátaimat, mert szeretném megismerni a saját határtalanságom. 

Szerző: Futó Katalin

Kép: saját