Félelem
Ahogyan már említettem, mostanában irtó gyorsan kapok lehetőséget megtapasztalni, amivel kapcsolatosan kérdések merülnek fel bennem, hogy a válaszokat is begyűjthessem. Csütörtökön reggel azon elmélkedtem, hogy vajon mi is a félelem, miért is félek bizonyos dolgoktól. Van hitem, hiszek az élet körforgásában, ha pedig ebben hiszek, akkor igazán nincs helye a félelemnek az életemben. Mindennek oka van, akkor és úgy történik, amikor annak történnie kell, a lélek örök, tehát nincs olyan, hogy végleg megszűnik, vagy többé nincs lehetőség valamire. Maximum máskor, más korban, más formában. Vagyis arra a következtetésre jutottam, hogy amikor félek, akkor nem hiszek, vagyis elveszítem a hitem, tehát a következő ilyen alkalommal megpróbálom hittel szertefoszlatni a félelmem. Majd gondolataimat parkolópályára téve nekiláttam a napi edzésnek.
Ment a dolog, ahogy szokott, bemelegítés és erősítő gyakorlat a nappaliban, majd kézbe ragadtam a szablyámat és kivágtattam a kertbe. Nagyon sötét volt, sötétebb, mint eddig, hiszen a Hold fogyóban van, már az ő fénye is csak pislákolva jutott le a világra. De a csillagok azok szerencsére most is teljes erejükből ragyogtak. Letettem a szablyámat, hogy nekikezdjek a 48-as formának, beálltam alapállásba, a háznak háttal a diófával szemben, ahogy szoktam. És ekkor hirtelen rám tört a félelem. Nagyon erős negatív energia áradt felém. Úgy éreztem valaki figyel a hátam mögül, valaki áll a ház sarkánál és éppen támadni készül. Odakaptam a fejem és nem láttam semmi konkrétumot, csak a sötétséget. Aztán ebbe a sötétségbe elkezdtem mindenféle árnyakat beleképzelni, szinte már láttam, hogy tényleg áll ott valaki, ugrásra készen.
Pánikba estem, egyre jobban meresztettem a szemem, kapkodtam a levegőt. Nagyon erősen éreztem a negatív energiát, mindegy egyes lélegzetvételem erősítette azt. Már-már azon gondolkodtam, hogy beszaladok a házba. Igen ám, de pont annál a saroknál kellett volna elmennem, ahol a mumus állt. Ekkor bevillant a gondolat, nincs is ott semmi, két perce sincs, hogy eljöttem a ház sarka mellett. Amúgy is karnyújtásnyira van a szablyám, még ha nem is éles, de legalább ijesztően néz ki, maximum fejbe verem vele, akárki is az. Ezen még el is nevettem magam, elképzeltem ahogy a szablyát a fejem fölé emelve, üvöltve rohanok a ház sarka felé. Aztán jött a következő gondolat, ha tényleg áll ott valaki és megtámad, nem tudok mit csinálni, ennek jött el az elrendelt ideje. Amikor lejár az időm mennem kell, ha félek, ha nem. Rettegve akarom addig az életem tölteni? Ez a gondolat pedig kijózanított és eszembe juttatta, hogy miről is elmélkedtem alig fél órája.
Emlékeztettem magam, hogy most elveszítettem a hitem. Ettől mondjuk még vígan féltem tovább, de mégis kényszerítettem magam, hogy koncentráljak arra, amiért jöttem: kezdjem el a formát. Visszaálltam alapállásba, felnéztem a csillagokra, kértem az erejüket és lassan elkezdtem mozogni. A félelem velem tartott, a mozgásom nem volt harmonikus, billegtem, szétestek a mozdulatok, egy-egy forgásnál még mindig a ház sarka felé sandítottam, de akkor is csináltam tovább azt, amiért jöttem. Aztán egy idő után szépen lassan kiengedtem, megnyugodtam, csak a mozgásomra figyeltem. Mire a szablyaformáig jutottam, már nyoma sem volt a félelemnek, sőt bátran haladtam a formában a yin-yang lépéseimmel a ház sarka felé. Ahol nem volt semmi és senki, csak én képzeltem oda, vagy ha volt is ott valami, elment, mert látta nem fordítok rá figyelmet, nem kap az energiámból, ezért egyre nő az erőm, lassan legyőzhetetlenné válok. Tettem a dolgom, hittel, rendíthetetlenül és végül bebizonyosodott, ha arra koncentrálok, amire ténylegesen ráhatásom van (jelen esetben a mozgásom és a légzésem), nincs mitől félnem. Ezt jelenti az, hogy a figyelmet követi az energia, vagyis oda áramlik, ahová a fókuszt teszed! Ha a félelmet keltő dolognak energiát adsz, növekedni fog, ha a fókuszt máshová teszed, például a mozgásodra, akkor az energia is oda áramlik és az fog erősödni.
Ez nekem rávilágított arra is, hogy amikor a misztikus elméletek gyakorlatba ültetéséről beszélünk, akkor nem kell nagy dolgokra gondolni. Hanem egészen apró, életszerű, gyakorlatias lépésekre. Mert külső szemlélő mit látott volna abból, ami történik? Semmit. Azt látta volna, hogy kimentem edzeni a kertbe, ahogy szoktam, csak valamiért sokkal ügyetlenebb voltam, mint máskor. Valójában pedig mi történt? Edzettem, féltem, feloszlattam. Egy napi rutin tevékenység, legbelül mégis hatalmas győzelem.
Persze ezzel azért még van dolog, mert bár rövid idő alatt megint megtapasztalhattam azt, ami éppen foglalkoztatott, de ez még csak egy apró lépés volt. A nap során még a munkahelyemen is alkalmam nyílt rá, hogy megtapasztaljam hirtelen jött felismeréseim gyümölcseit. Két esetben jártam úgy, hogy valamin elkezdtem felhergelni magam, elkezdtem adott szitutól félni. De amint megéreztem a félelem energiát, tudatosodott bennem, hogy mi történik, azonnal leállítottam a gondolataimat és emlékeztettem magam arra: csak én képzelem oda. Mindkét helyzet fel is oldódott, különösebb probléma nélkül.
Az egyik esetben az történt, hogy az egyik kollégám a megszokottól eltérően viselkedett velem, nagyon távolságtartónak és morcosnak éreztem. Elkezdtem agyalni azon, hogy vajon haragszik-e rám és tettem-e valamit, amivel megbánthattam stb. stb. Amikor ezt felismertem, akkor leállítottam a gondolatörvényt és elkezdtem inkább a munkámra koncentrálni, mondván, ha majd alkalmam lesz rá, megkérdezem, hogy van-e valami gond, addig meg nincs értelme aggódni. Ha gond van, úgy is tudjuk tisztázni. Tettem tovább a dolgom. Ahogyan ott szorgoskodtam a helyemen és intéztem a dolgaimat, egy kis idő elteltével a kolléga odajött hozzám és elnézést kért, hogy ma ilyen morc velem, bevallotta, hogy elfeküdte a nyakát és alig bír mozogni és a fájdalomtól beszélni is alig bír. Ennyi volt és nem több. Minden mást csak én láttam bele a helyzetbe.
Ilyen egyszerű, gyakorlatias lépésekkel lehet megvalósítani az elméleti tudást. Csak meg kell látnod, hogy most éppen milyen "spirituális" elméletet működtetsz, egy szinte jelentéktelennek tűnő szituban. Ez a sok kis apró tapasztalás fog egy nagy fejlődéssé és lépéssé összeállni, igazán nagyívű helyzetekben is. Számos új gondolatot és meglátást indított el bennem, amit még tovább kell vinnem, meg kell tapasztalnom, ki kell bontanom.
Mi a félelem? Illúzió. Mit kértem nem is olyan régen? Az illúziók lebontását az életemről. Mi történik most? Szépen lassan lebomlik minden illúzió. A dolgok, én, a világ elkezdett a maga valójában látszani, úgy "ahogy a dolgok vannak". Ez megrémít, mert ez egyben az általam ismert és megszokott világ, az általam ismert és megszokott énem átalakulását jelenti, valami olyanná, amit nem ismerek. Ugyanakkor határtalan lehetőségek nyíltak meg előttem, a világ kapuja sokkal szélesebbre tárult. A dolgok ezzel a látásmóddal is szépek, sőt ha lehet gyönyörűbbek, csak az én "emberi" szememnek még szokatlanok, mert más módon ragyognak és másfajta hozzáállást igényelnek, ragaszkodás menteset.
Csütörtökön feltettem a kérdést magamnak, hogy "Mitől is félek valójában?". Érdekes módon szombaton valaki más tette fel nekem ugyanezt a kérdést, egy helyzet kapcsán (olyan, aki nem látta a posztomat): "Mitől félsz?" Neki akkor ott már őszintén tudtam azt válaszolni, hogy nem félek, csak nem szeretem most ez a helyzetet, mert nem akarok harcolni (és harcra "kényszerítettek"). Itt elhangzott egy kulcs kifejezés: "nem akarok". Ez megint óhatatlanul hozza magával azt is: nem akarok, mert nem én irányítok és nem tudom mi fog történni. Nem látom a dolgok kimenetét.
Hát itt tartunk most, ezen dolgozom most. A hitem megerősítésén, hogy ne csak egy szépen hangzó elmélet legyen, hanem gyakorlat és tapasztalás. Ma pedig ez jött velem szembe:
"Mitől rettegsz az életedben? Mi az, aminek az elvesztését, vagy bekövetkezését el sem tudod képzelni, és minden áron el akarod kerülni? Mi az, amit annyira beépítettél az önazonosságodba, hogy ha az megsemmisülne, akkor úgy éreznéd, hogy megszűnsz létezni? Ha fel akarsz szabadulni a legmélyebb félelmeid béklyója alól, akkor kezdd el azzal, hogy megkeresed ezeket a tabukat az életedben, és elképzeled, hogy milyen lenne az életed azután, hogy az a dolog megszűnt az életedben! Amikor megbarátkozol azzal a gondolattal, hogy bármikor bármit vagy bárkit elveszíthetsz, vagy bekövetkezhet egy olyan esemény az életedben, amit szeretnél minden erőddel kizárni, akkor szabaddá válsz, és el tudod fogadni az életedet, a sorsodat úgy, ahogy van. Felismered, hogy minden változás csak közelebb visz a tényleges önmagadhoz, és minden, amit elveszíthetsz, az csupán egy illuzórikus egóréteg alkotórésze. A szabadság nem mindig tűnik szépnek vagy kedvesnek, viszont annál igazabb!" (Forrás: Gauranga Das - jógasámán)